A munka örömmel töltsön el

Ezúttal Dr. Horváth Erzsébet, egyetemünk Környezettudományi Intézetének oktatója, aki nemrégiben az MTA doktora címet vehette át. Erről, pályájának indulásáról, szabadidejéről, olvasmányélményeiről kérdeztük.

– Meséljen arról, hogy hova járt egyetemre és hol találkozott először a szakmájával!
– 1978-ban diplomáztam az akkori Veszprémi Vegyipari Egyetemen és az első munkahelyem is az intézményben volt. Először a Fizikai Kémiai Tanszéken ösztöndíjas voltam, majd az MTA Analitikai Kémiai Kutatócsoportjában tudományos segédmunkatársként kaptam állást. 2002-től a Környezetmérnöki Intézetben dolgozom. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert nagyon jó tanáraim és főnökeim voltak. Ezek közül nagy szeretettel emlékszem Dr. Liszi Jánosra, aki remek előadó volt, sokat tanultam tőle.

– Ön szerint mitől válik valaki jó tudományos kutatóvá?
– Ez sok mindentől függ. A tehetséget az ember a pólyában hozza magával. Az, hogy ezt utána hogyan forgatja – haszonelvűen, a kíváncsisága hajtja, vagy egy közösség szolgálatára fordítja – az már a habitusától függ. Kisebb rész tehát a tehetségen és az egyéni ambíciókon, a nagyobb rész pedig a szerencsén múlik. Az, hogy valaki jó szakember és nagy tudós hírében áll, az azt jelenti, hogy sokan ismerik és elismerik a munkáját. Egy marginálisabb, kevésbé divatos területen dolgozó szakember ismertsége kisebb, pedig munkája a tudomány egésze szempontjából nélkülözhetetlen. Szerintem a lényeg az, hogy az embert a munkája és annak eredménye örömmel töltse el, függetlenül a külvilág elismerésétől.

– A hallgatóiról mi a véleménye? Meglátja bennük azt a lelkesedést, ami Önben volt meg hallgatóként?
– Én sem, és a korosztályom sem voltunk szentek. Úgy gondolom, a hallgatók nem jobbak és nem rosszabbak, mint mi voltunk. Bohók, expanzívak, időnként még éretlenek, bár vannak, akik nagyon korán kénytelenek voltak felnőni, például családi vagy egészségi okok miatt. Inkább abban látom a különbséget, hogy ma a munkanélküliség csökkentése érdekében sok embert terelnek be a felsőoktatásba. Boldogtalan lesz az, akinek személyes útja nem az, hogy „diplomás ember” legyen.

– Nemrégiben megkapta az MTA doktora címet. Mi erről a véleménye, mennyire fontos Önnek az elismerés?
– Mivel a szakok, a doktori iskolák, a szűkebb és a tágabb kutatóhelyi környezet minősítése összefügg az MTA doktora címet megszerzett oktatók-kutatók számával, ezért megszerzése szakmai elvárás. Én ezt lehetőségként tekintem. Idáig csak azzal foglalkoztam, ami „muszáj”. Ezután talán azzal is foglalkozhatok, amihez „kedvem” van.

– A szabadidejét mivel tölti a legszívesebben?
– Nagyon szeretem a történelmet, a képzőművészetet. Sokat olvasok. Van két macskám és természetesen a szűkebb és tágabb családom is mindig ad feladatot. Nincs időm unatkozni.

– Említette, hogy szeret olvasni, vannak kedvenc könyvei?
– Vannak. Szeretem Wass Albertet. Sokat tanulok Jung és Dahlke munkáiból, elsősorban önismeretet. Mostanában újra olvasom a magyar klasszikusokat. Jókai, Mikszáth és Gárdonyi műveit érettebb korban végigolvasni különös élmény. Érdekes történelmi aspektusból is értékelni ezeket a munkákat. Közhely, de igaz, hogy a történelem ismétli önmagát. A „boldog békeidők” megoldatlan társadalmi, szociális, gazdasági problémái mintha ismét itt tornyosulnának előttünk. Ha nem adunk helyes választ egy-egy problémára, – nem tanulunk a történelemből – ugyanazt a feladatot az élet újra a közösség elé adja. Ezt a magánéletben is megtapasztalhatjuk. Tipikusan ilyen egyéni és kollektív szinten megoldásra váró feladat a demokrácia kérdése is, hiszen alapvetően mindig ugyanazt a hibát követjük el: az egyik ember uralkodni akar a másikon. Sem az előttünk lévő, sem a saját generációm, de sajnos, még a jelenlegi derékhad sem találja a megoldásokat. Az igazi változások mindig az egyénből és a lélekből indulnak el, belülről kifelé, az egyéntől a közösség felé. Ez a folyamat időt, önismeretet és önkorlátozást igényel. Mivel az önkorlátozás hiányából adódóan mára végletekig kifeszítettük a fenntarthatóságot, remélem, hogy az Ön generációjában lesz elég bátorság, bölcsesség, lelki és műveltségbeli erő az egyre sürgetőbb társadalmi és gazdasági bajok kezelésére és megoldására.

Klózer Kitti